4008 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
Elhunyt 1 idős, krónikus beteg. Ezzel 546 főre emelkedett az elhunytak száma, 2279-en pedig már meggyógyultak.
Blogolj!

"Megrontatik kezünk által az labanc ereje!"

2019.04.08.
Szabó Róbert

Már fiatal korában megismerkedett a kurucokkal, majd az 1703-ban a Habsburgok ellen kitörő szabadságharc élére állt II. Rákóczi Ferenc, aki 284 évvel ezelőtt halt meg Rodostóban.

Kép forrása: Múlt-kor

A törökök kiűzése után a Habsburgok háttérbe szorították a magyar rendeket és megszüntették a nemesek ellenállási jogát, amit még az Aranybullában rögzítettek. Emellett az ország elvesztette a szabad királyválasztás jogát, valamint nem egyesítették Erdéllyel. Ez jogosan keltett felháborodást Magyarország lakóiban és egymástól függetlenül kezdtek el szerveződni különböző jobbágyfelkelések és nemesi mozgalmak.  Az 1703-ban kitörő újabb parasztfelkelés élére azonban nem mást, mint II. Rákóczi Ferencet hívták haza, aki korábban XIV. Lajossal is felvette a kapcsolatot, azonban lebukása miatt Lengyelországba kényszerült. A kitört szabadságharc miatt aztán a császáriak két frontos harcra kényszerültek, hiszen a franciák ellen is küzdöttek a spanyol örökösödési háborúban.

II. Rákóczi Ferenc hívei a kezdetekben nagyszerű sikereket értek el és elfoglalták a Felvidéket, a Tiszántúlt és a Duna-Tisza közét is. A sikerek mellett viszont nagy hátránya volt a kuruc seregeknek, hogy uralkodó fegyvernemük a könnyűlovasság volt, míg gyalogságuk képzetlen, míg tüzérségük az ellenséghez képest kevés volt. Ennek köszönhetően leginkább a portyázásokra volt alkalmas a haderő, nagyobb csatákra és várostromokra nem.

Kép forrása: Magyar Tudat Nemzeti Hírporták

A felkelés élére álló Rákóczit 1704-ben választották Erdély fejedelmévé, aki így  független uralkodókánt tárgyalhatott, nem pedig a felkelés vezéreként. A kialakuló kuruc állam berendezkedéséről a szécsényi országgyűlésen rendelkeztek (1705). Bevezettek egy nemesfém fedezet nélküli rézpénzt, ami inflációt okozott, hiszen nem volt nemesfém fedezete. Ekkoriban azonban nem adóztatott a fejedelem, így pénzügyi nehézségei akadtak a kuruc államnak. Ennek megoldását aztán az ónodi országgyűlésen kereste Rákóczi, ahol ideiglenes közteherviselés kényszerített ki a nemesekből, valamint kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Akik viszont hűek maradtak a dinasztiához, azokat labancoknak nevezték (az ő táboruk pedig egyre inkább nőtt).

Kép forrása: Wikipédia

A kezdeti sikerek azonban leáldozóban voltak, miután a két fronton harcoló császáriak 1704-ben legyőzték a franciákat, így megnőtt a győzelmi esélyük a spanyol örökösödési háborúban. Ezután 1708-ban súlyos vereséget szenvedtek a kurucok Trencsénnél és visszaszorultak a Felvidék keleti részére. Emiatt Poroszországtól és Oroszországtól próbált meg segítséget kérni Rákóczi, azonban egyik fél sem volt hajlandó segíteni a magyar felkelőknek. Végül miközben 1711-ben Lengyelországban tartózkodott a fejedelem Károlyi Sándor megegyezett Pálffy Jánossal, így a kurucok Majténynál letették a fegyvert.

II. Rákóczi Ferencnek a szatmári békét követően kétszer is felajánlották a lengyel trónt, azonban azt nem fogadta el és Angliába távozott Danckából, ahonnan nem sokkal később Franciaországba állt tovább. Itt XIV. Lajos haláláig nagy kegyben élt (igaz a francia udvar ezt hivatalosan nem ismeri el), majd az Oszmán Birodalom területére utazott. Végül Rodostóban többek között gróf Bercsényi Miklós, gróf Esterházy Antal és Mikes Kelemen társaságában élt egészen 1735. április 8-ai haláláig. Holttestét hű kamarása, Mikes Kelemen vitte Konstantinápolyba, ahol végakarata szerint édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el.

Magyar emlékhelyek Törökországban

A magyar hadvezér hamvait hosszas előkészítő munka után végül 1906. október 29-én Kassán helyezték végső nyugalomra.

Felhasznált irodalom:

Wikipédia - Rákóczi Ferenc
Dr. Boronkai Szabolcs: Érettségi témakörök vázlata

Ezeket a cikkeket olvastad már?