4008 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
Elhunyt 1 idős, krónikus beteg. Ezzel 546 főre emelkedett az elhunytak száma, 2279-en pedig már meggyógyultak.
Blogolj!

Az igazságos király, Mathias Rex

2019.04.06.
Szabó Róbert

A magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb királya, Hunyadi Mátyás ma 529 éve 47 évesen vesztette életét Bécsben. A középnemesség támogatásával trónra kerülő fiatal uralkodása alatt virágzott Magyarország.

Kép forrása: felvidek.ma

Hunyadi Mátyás 1443. február 23-án született Hunyadi János, a híres törökverő fiaként. Neveléséről elsősorban édesanyja, Szilágyi Erzsébet gondoskodott, mivel apját a politika és a háború foglalta le. Nagy tudást szerzett nevelőitől többek között az egyház- és államjog, valamint a művészet területén, míg a kor szokásaihoz híven már 12 évesen menyasszonyt keresett neki édesapja. A választás az akkor 10 éves Cillei Borbálára esett, aki a hatalmas Cillei-vagyon egyedüli várományosa volt. 

Kalandos fiatalkorához hozzátartozott, hogy 14 évesen külföldi fogságba került. Hunyadi János 1456-os halálát követően harc alakult ki a Hunyadi-liga és a hatalomra jutó V. László között, aki nem akarta megerősíteni a "törökverő" fiát. Erre válaszul a Hunyadiak Nándorfehérváron megölték Cillei Ulrikot, azonban a király büntetlenséget ígért nekik. Mégis sikerült csapdába csalni őket a fővárosban, ahol elfogatta a két testvért, Lászlót és Mátyást és előbbit kivégeztette, míg utóbbit előbb bécsi, majd prágai fogságba küldte. Mindeközben anyjuk és Szilágyi Mihály megszervezte az ellenállást, elfoglalták Erdélyt, de V. László hirtelen meghalt. Ezután az országgyűlés 1458 januárjában a mondák szerint a befagyott Duna jegén királlyá választották Mátyást, akit Podjebrád György (cseh király) váltságdíj fejében és a lányával, Katalinnal kötött házasságért cserébe engedett szabadon.

A mindössze 15 éves Mátyás az első időszakban adományokkal nyerte meg ellenfeleit, míg az ellenállókat fegyver segítségével állította maga mellé. A rendekkel egyetértésben kormányzott és folytatta apja politikáját a törökökkel szemben és bevette Jajca várát. Ekkor azonban még nem volt teljes jogú uralkodó a fiatal, hiszen előbb még 80 ezer forintért vissza kellett vásárolnia III. Frigyestől a Szent Koronát, majd megkoronázására Székesfehérváron csak 1464-ben került sor.

Kép forrása: Töri Másképp

Miután teljes jogú király lett Hunyadi Mátyás háttérbe szorította a rendeket, megreformálta az államigazgatást és erősítette a tőle függő hivatalokat. Ő volt az, aki először polgári származású, nem nemesi rangú embert alkalmazott kincstartóként, mindezt azért, hogy személyéhez hű legyen az illető. Mindezek mellett a hadseregben és adókban is reformokat vezetett be. A királyi kincstár bevételeinek növeléséhez a jobbágyokat terhelő adókat is növelnie kellett. Az I. (Károly) Róbert által bevezetett kapuadó helyett 1467-ben a füstpénz lépett életbe, így a jobbágyportákról a jobbágyi háztartásokra helyezte a hangsúlyt.

Mátyás király legfontosabb bevétele a rendkívüli hadiadó volt, amit évente akár kétszer is beszedhettek (1 forintot adóztak személyenként). Az országgyűlés megszavazásától függő adó beszedése esetén 500-750 ezer forintra is duzzadhatott a királyi kincstár, ami vetekedett a francia király bevételeivel. Ezt az összeget viszont nagyban felemésztette a fekete sereg bére, hiszen egy nehézlovas kb. 5, míg egy gyalogos 2-3 forintot is elkérhetett. A sereg körülbelül 15-20 ezer főt számlált, amit állandóan igyekezett fegyverben tartani az uralkodó.

Kép forrása: Jó Reggelt! - blogstar

A törökök ellen csak védekező Corvin Mátyás 1468-ban háborút indított a cseh trón megszerzéséért. A hosszú harcokat követően Morvaországban és Sziléziában vetette meg lábát a magyar király és 1469-ben a cseh rendek királyuknak választották. Ennek ellenére problémát okozott számára Jagelló Ulászló, akivel 1479-ben kötött kompromisszumos békében elismerték egymás cseh királyi jogát. 

Az igazságos király nagy álma azonban a Német-római császári cím megszerzése volt, ami nem jött össze a magyar uralkodónak. Mivel III. Frigyes megrettent a fekete seregtől nem ismerte el Mátyást cseh királynak, így megtámadta Ausztriát Hunyadi, akinek haláláig tartottak a harcok a Habsburgok törzsterületeivel. Igaz a császári címet nem sikerült megszerezni, de Bécset bevette 1486-ban a hadserege. A nyugati háborúi miatt azonban sok híve ellene fordult.

Mint ahogy az ebben a korban szokás volt ő is dinasztiát akart alapítani és feleségül vette a nápolyi király leányát, Beatrixot. A művészetet támogató Mátyás az ő segítségével honosította meg a reneszánszot, olasz humanistákat hívott udvarába és Budán illetve Visegrádon is építkezések kezdődtek. Hatalmas, 2000-2500 kötetes könyvtárat gyűjtött össze, amelynek míves, kézzel írt könyveit holló címeres kötésük miatt Corvináknak nevezték el.

Kép forrása: Wikipédia

Az idősödő uralkodó legnagyobb gondját az utódlás kérdése jelentette, hiszen csak egy törvénytelen fia született Corvin János személyében, aki a kor követelményei miatt nem ülhetett volna apja után a trónra. Ennek ellenére Mátyás biztosította számára a trónt (igaz később a rendek ellenszegültek kérésének) és ebben a tudatban is halt meg 1490. április 6-án Bécsben mindössze 47 évesen.

Felhasznált irodalom:

Száray Miklós: Történelem 9.

Ezeket a cikkeket olvastad már?