Blogolj!

Tragikus sorsú miniszterelnök, aki sokat tett hazájáért

Szabó Róbert

Teleki Pál meghatározó személyisége volt az első világháborút követő éveknek. A politikus kétszer töltötte be Magyarország miniszterelnöki pozícióját, ami alatt mindent megtett hazájáért.

Kép forrása: Cultura.hu

Teleki Pál 1879. november elsején látta meg a napvilágot gróf Teleki Géza és Muráti Irén gyermekeként. A politikus az 1919-es évben részt vett a bécsi Anti-bolsevista Comité alapításában, majd tagja is volt a kommunisták elleni szervezetnek, ami mellett külügyminiszteri szerepet vállalt a szegedi forradalmi kormányban. A Tanácsköztársaság vége után 1920 áprilisában részt vett a trianoni béketárgyaláson Apponyi Alberttel, ahova elkészítette Magyarország etnikai térképét. Teleki ezzel próbálta meggyőzni a négy nagyot, azonban a haza sorsa már korábban eldőlt. Ezután 1920 júliusában Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökké nevezte ki.

Kép forrása: Múzeum Antikvárium

Első miniszterelnöksége mindössze egy évig tartott, de ez idő alatt is fontos, a magyar nemzet érdekeit védő, törvényeket fogadott el az országgyűlés. Végül 1921 áprilisában lemondott posztjáról Teleki Pál, miután IV. Károly visszatérési próbálkozásakor megingott és a Habsburg uralkodót akarta támogatni.

Második miniszterelnöksége előtt a magyar cserkészmozgalom meghatározó alakja volt.

Imrédy Béla bukása után Horthy Miklós ismét őt nevezte ki miniszterelnöknek és 1939. február 18-án megalapította a második kormányát. A kormányzó célja az volt, hogy Teleki fenntartsa a jó kapcsolatot a németekkel, de az angolok felé is közeledjen. A feladatot nehéz volt teljesíteni, hiszen a náci Németország nagy hatással volt a magyarokra, elfogadták az első zsidótörvényt és a területi visszacsatolások, azaz a bécsi döntések miatt is tartozott az ország a németeknek. 1940. augusztus 3-án Teleki Pál miniszterelnöksége alatt fogadták el a második bécsi döntést, valamint nem sokkal később csatlakozott hazánk a háromhatalmi egyezményhez.

Kép forrása: Blikk

A miniszterelnök végig a háború ellen volt és tartott tőle, hogy Németország elbukik, ezért mindent megtett azért, hogy elodázza a szövetségkötést. Azért, hogy biztosítsa az országot örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, ami után nem sokkal a németek megtámadták déli szomszédunkat és kérték a magyarokat, hogy támogassák a német hadsereget.

A miniszterelnök lelkiismereti okokból saját irodájában, önkezével vetett véget életének 1943. április 3-án. A történelem végül igazolta aggodalmait: Magyarország vesztese lett a második világháborúnak. 

A Horthy Miklósnak címzett búcsúlevél

Felhasznált irodalom: 

Teleki szegedi élményei
Ablonczy Balázs: Teleki Pál - A békedelegátus, Rubicon, 2004/2.
Törvény az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről
Churchill: A második világháború
Teleki Pál saját külpolitikájáról - 1941. március 3-án 
Teleki Pál búcsúlevele - 1941. április 3.

https://regmult.blogstar.hu/./pages/regmult/contents/blog/71060/pics/lead_800x600.jpg
Horthy Miklós,Horthy-korszak,Magyar történelem,Magyarország,miniszterelnök,Németország,Teleki Pál
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?